MiértHallgatók 2012
2012.12.31. 17:22 - pötty zorka

- Független csoportként léptünk fel mindeddig a felsőoktatás ellehetetlenítése ellen, s álltunk ki az átláthatóság és a tájékoztatás elvei mellett, ami továbbra is így marad

 - Két hallgatói fórumot tartottunk, ahol az egyetemisták, a középiskolások és az SZTE dolgozói, méltóságai együtt tudtak gondolkodni, érdemi javaslatokat felvetni

forum_audmax_delmagyar.jpg

 - Átadtuk a szegedi kormányhivatal vezetőjének közös követeléseinket

kormanyhivatal_szegedma.jpg

 

- Utcai akcióinkon tudattuk Szeged lakóival céljainkat, felhívtuk a város figyelmét a helyzet tarthatatlanságára

 - Támogattuk a középiskolások megmozdulásait

 

- Menet a felsőoktatásért nevű rendezvényünkön több száz fő részvételével mutattuk meg: aki nem dudál, még az is velünk van

 - Az SZTE BTK-n tartott virrasztásunkon kiderült: a szegedi egyetemisták kitartanak elhatározásaik mellett

audmax_bombi.jpg

 - Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével való találkozásunknak köszönhetően erről a döntéshozók is értesültek

balog_bejgli.jpg

 - Sikeres együttműködést alakítottunk ki az egyetemi dolgozókkal, oktatókkal és érdekképviseleteikkel

milianorsolya_ohabtk.jpg

 - 2013-nak már egy nagyszabású nemsztrájkkal, a Szabad Egyetemmel kezdünk neki, amit a SZÉNmob-nak nevezett villámakciónk előz majd meg

 2013-ban sem hallgatunk!
Boldog új évet, és átgondolt reformokat kíván Mindenkinek a MiértHallgatók csapata!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mierthallgatok.blog.hu/api/trackback/id/tr424989568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása