Nyílt levél az SZTE Hallgatói Önkormányzatának
2013.01.12. 17:45 - Billton

Tisztelt Hallgatói Önkormányzat!

szte ehök.jpg Január 11-én két olyan esemény történt a felsőoktatás területén, amely felveti minden, a területen érdekelt szereplő (oktató, dolgozó, hallgató, egyetemi vezető és érdekvédő) együttműködésének szükségességét.

 Mint bizonyára Önök is értesültek róla, az Emberi Erőforrások minisztere tárgyalásokat folytatott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökével. Az FDSZ SZTE, az Oktatói Hálózat szegedi tagjai és a MiértHallgatók csoportja elfogadhatatlannak tartja, hogy a valamennyi felsőoktatási szereplőt magában foglaló Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórumot megkerülve történt a tárgyalás, és hogy a HÖOK nem segíti elő a közös álláspont kialakítását, annak ellenére, hogy többször ígéretet tett erre. Megítélésünk szerint Balog Zoltán miniszter legalábbis félreértelmezi a HÖOK jogosítványait, amikor annak képviselőivel olyan témákat tűz napirendre, amelyek nem, vagy nem kizárólag a hallgatói képviselet kompetenciájába tartoznak (pl. az egyetemek alkotmányosan rögzített autonómiája, a rektorok választása és az intézmények általános finanszírozása, az államilag nem finanszírozott 16 képzés ügye).


 Az FDSZ SZTE, az Oktatói Hálózat szegedi tagjai és a Miérthallgatók csoportja határozottan visszautasítja a kirekesztő szemléletmódot, és követeli, hogy az EMMI haladéktalanul kezdjen nyilvános tárgyalásokat az OFEF-fel, az egyetlen legitim, minden felsőoktatásban érintett szereplőt magában foglaló tömörüléssel. A miniszternek a felsőoktatás átalakításáról nem egyes csoportokkal, hanem a csoportokat egyesítő szervezettel kell
tárgyalnia!

Tisztelt Hallgatói Önkormányzat!

 Bízunk benne, hogy Önök is átérzik a felelősségüket a fentiek közvetítésében és érvényesítésében, különösen abban a kilátástalannak tűnő gazdasági helyzetben, amelybe a Szegedi Tudományegyetem a legújabb, január 11-én nyilvánosságra került adatok szerint 4,2 milliárdos elvonás következtében került. A túlélésre csak akkor van lehetőségünk, ha mindannyian valljuk a “semmit rólunk, nélkülünk” elvét, ha képesek vagyunk legalább intézményi szinten annak megvalósítására, amit országosan elvárunk.


Felkérjük tehát a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatát,

  • hogy vesse latba minden befolyását a HÖOK fórumain, hogy az országos képviselet tartsa magát ahhoz az ígéretéhez, mely szerint az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum nélkül nem kezd tárgyalásokat a minisztériummal;
  • hogy helyi szinten is működjön együtt az Oktatói Hálózatokkal, a MiértHallgatók független hallgatói csoporttal, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével, a karok és az egyetem vezetésével
  • támogassa azokat az oktatói és hallgatói kezdeményezéseket, amelyek a felsőoktatás átfogó reformjára és a jelenlegi feszült helyzet megoldására irányulnak;
  • képviselői révén konstruktívan vegyen részt az egyeztető folyamatokban ugyanúgy, mint az esetleges demonstratív megmozdulásokban.

Az EHÖK által képviselt egyetemi hallgatóknak és a végzős középiskolásoknak tudniuk kell, hogy a jövőjük a tét - ezért semmit róluk/rólunk nélkülünk!

Szeged, 2013. január 11.


                                                                           FDSZ SZTE
                                                           Oktatói Hálózat szegedi csoportjai
                                                                  Miérthallgatók csoportja



Kapcsolódó cikkek:
SZTE: mennyi az annyi?
Vannak is, meg nem is: forráskivonások 2013-ban
A cél elfogadható, az eszköz nem

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mierthallgatok.blog.hu/api/trackback/id/tr845014257

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pártok nélkül is van élet 2013.01.13. 13:24:09

Hogy miért akarja magát a pártoktól távol tartani a Hallgatói Hálózat? Mert van eszük, és nincs egy olyan vezetőjük (még), aki őket is bele akarná mosni az ilyen szintű politizálásba.Ha egy diákmozgalom engedi, hogy elkurvuljon, véleményem szerint az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.