A MiértHallgatók előadása a Szabad Egyetemen - teljes szöveg!
2013.01.04. 15:07 - m. g.

A harmadik típusú média - a közösségi rádiózás

A közösségi rádiózás működési modellt és szemléletmódot jelent. Harmadik típusú média ez a kereskedelmi és közszolgálati kategóriák mellett. Medvegy Gábor, a Miérthallgatók és a Rádió Mi közösségi rádió tagjának előadása a Szabad Egyetemen.

A közösségi rádiózás meglehetősen vitatott terület - ha elolvassuk a hatályos médiaszabályozást, ott is találkozhatunk a közösségi médiaszolgáltatás fogalmával. Azt gondolom azonban, hogy a törvényi meghatározás ellentmondásban van azzal, ami ennek a területnek a feladata volna - erre is kitérek majd az előadás során, de előbb ismerjük meg, miről van szó.

A közösségi rádiózás megismeréséhez közelítsünk annak történetén keresztül.

megvegyg_1.jpgA terület úttörői közt voltak azok a bolíviai bányászok, akik az 1940-es évek végén sorra indították el saját helyi állomásaikat, amelyeket ők maguk működtették szabadidejükben, és bérükből utalták a működésre szükséges pénzt. A rádiók többek közt a bányászközösségek üzenőfalaként szolgáltak, közvetítették a szakszervezeti találkozókat, a munkásokat érintő információkat. A közösségek tagjai gyorsan rájöttek, hogy a mikrofon nem csak arra eszköz, hogy zenét kérjenek, vagy focizni hívják társaikat, hanem arra is, hogy beszámoljanak munkáltatóik visszaéléseiről, rossz munka- és életkörülményeikről. A rádió vált a bányászok első számú kulturális, közéleti, politikai fórumává.

A bolíviai példa egy gyakorlati megvalósulása Bertold Brecht víziójának, aki már 1932-ben arról írt, hogy a rádiónak túl kell lépnie az egyirányúságon, a kétoldalú kommunikáció eszközévé kellene válnia. Úgy gondolta, hogy a rádiónak egy hatalmas csatornahálózattá, a nyilvánosság leghatékonyabb kiszolgálójává kellene válnia, ehhez azonban tudnia kellene, hogyan kell befogadni és nem csak adni; meghallani a közönséget és nem csak beszélni hozzájuk; nem elszigetelni, hanem összekötni közönsége tagjait. Ehhez Brecht szerint a rádiónak hallgatóiból kell megszerveznie saját ellátóit. (The Radio as an Apparatus of Communication (online) In Media Art Net. Elérhető: http://www.medienkunstnetz.de/source-text/8/ Hozzáférés: 2013. január 2.) És valóban, a közösségi rádiózásban ledől a fal a hallgató és a műsorkészítő között, a mikrofon a közösség tagjai számára is elérhetővé válik. A "készülék előtt ülők" nem csak hozzászólhatnak a műsorokhoz, hanem hozzászólásaikkal irányíthatják, alakíthatják, eltéríthetik a műsorok menetét, ráadásul akinek van elég mondanivalója, az a saját műsorába is belevághat. Nem celebekről beszélgetnek, nem kívülállókként nyúlnak témákhoz, és nem fizetett, profi műsorvezetők szólalnak meg – az ő helyükön azok ülnek, akikkel nap mint nap találkozunk. Arról vitázunk velük, amiben ők is és mi is élünk, vagy azt az úti élményt, kulturális területet, zenei stílust, sportágat, tudományt tárják elénk, ami életük fontos része - nem csak a saját közösségünk elé, hanem a kívülálló, de nyitott fülek számára is.

Szintén a '40-es évek végén indult el Kaliforniában a Pacifica Radio. Az Egyesült Államok hiába volt szabadabb ország Bolíviánál, a rádióhullámokat itt a kereskedelmi adók uralták. Nekik a hirdetők nyomásával kellett számolniuk, így a lehető legnagyobb közönséghez kellett szólni - ezért nem adtak teret a többségével ellentétes nézőpontoknak.
A ’40-es évek második felében aztán Lewis Hill újságíró és békeaktivista létrehozta a Pacifica Alapítványt, azért, hogy egy független, alternatív rádióállomást indíthasson el. Hill olyan új modellben gondolkodott, ahol a bevételek nem hirdetésekből, állami vagy intézményi támogatásokból származnak, hanem a hallgatók adományaiból. Bár az ötletben sokan kételkedtek, de a Pacifica hálózattá nőtte ki magát és máig működik. Elsőként foglalkoztak olyan jelenségekkel, amiket a többségi társadalom szőnyeg alá söpört vagy előítéletek szintjén kezelt. Így például szó esett a kisebbségek helyzetéről, a homoszexualitásról, a kábítószer-használatról vagy a fiatalok lázadó kultúrájáról - sok vitával, botrányokkal kísérve. A műsorok készítésében önkéntesek vettek részt, akik fontosnak érezték, hogy ezek a témák megjelenhetnek a médiában.

A Pacifica működésében bonyodalmat okozott, hogy bár önkéntes műsorkészítőkkel és hallgatói adományokból működött, a döntéshozatal hierarchikus volt, az alapítvány vezetősége határozta meg a működést. Az ebből eredő konfliktusok az 1990-es években tetőztek, amikor az alapítvány vezetői központi irányítás alá akarták vonni a hálózat tagjait – a Pacifica hálózatába tartozó adók műsorszerkesztése addig független volt. A tervekről értesülve a műsorkészítők és a hallgatók is tiltakozásba kezdtek. A 2000-es évektől lehetővé tették a rádiót támogató hallgatóknak, hogy ők válasszák meg a hálózat öt tagjának vezetőit, ők pedig az őket összefogó Pacifica irányítóit.

Az első európai fecske feltehetően a Campus Radio volt, ami 1969-ben, Lillében indult el. Az ottani egyetemistáknak nem volt túl sok szórakozási lehetősége, így miután egyikük egy saját építésű rádióadóval kísérletezett, gyorsan megszületett az az ötlet, hogy készítsenek műsorokat is. A Campus Radio stúdiójába bárki bemehetett, beszélhetett és feltehette kedvenc zenéit - ez nagyon népszerű lett a lillei egyetemisták körében. A hatóságokkal viszont gyakran meggyűlt a bajuk, mert rádióengedélyük nem volt - nem is lehetett, mivel Európa nagy részén még állami monopólium volt a rádiózás. Ennek ellenére hamar elszaporodtak a kalózadók nem csak Franciaországban, hanem egyebek mellett Olaszországban és Angliában is. Szót kértek a bevándorlók, zöldek, feministák, antirasszisták, melegek és más, a fősodrú médiából kimaradt társadalmi csoportok, a kisvárosokban pedig a helyi mindennapokkal foglalkozó adások indultak. A nyugat-európai államok ezután már nem nagyon visszakozhattak, fel kellett oldani a monopóliumot és lehetőséget biztosítani az államtól független szereplőknek mind a kereskedelmi, mind a közösségi rádiózásra.

Magyarországon a rendszerváltásig nem volt elképzelhető, hogy magánrádiók induljanak. Még 1989-ben elindulhatott a balatoni Juventus és a budapesti Bridge, majd a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon a politikai erők megállapodtak abban, hogy addig nem teszik lehetővé új rádiók és televíziók indulását, amíg az első szabadon választott országgyűlés nem alkot törvényt a frekvenciák elosztásáról. Ezzel azt akarták elkerülni, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló frekvenciák egyetlen politikai vagy gazdasági szereplő befolyása alá kerüljenek. Az 1990-ben megválasztott képviselők azonban sokáig nem hoztak semmilyen szabályozást - 1993-ig kellett várni egy ideiglenes rendelkezésre, majd 1996-ig a médiatörvényre.

A várakozást azonban többen is megunták. Először kaposvári gimnazisták törték meg a csendet a rövid életű Zöm Rádióval, majd Budapesten a Tilos az Á underground szórakozóhely közönségéből verbuválódott fiatalok indítottak kalózadást. Ez lett a Tilos Rádió, ami amellett, hogy olyan zenéket játszott, amelyek addig magyarországi rádióban nem voltak hallhatóak, teret adott a kultúrának, művészeteknek, felvállalta a kisebbségek érdekvédelmét és lehetőséget biztosított hallgatóinak arra, hogy bármiről véleményt formáljanak. Először csak hetente háromszor, négy órában sugároztak. A műsorokat kazettára rögzítették és mindig máshol állították fel az adót, mert a hatóságok folyamatosan üldözték őket. 1993-ban, amikor lehetővé vált a legális rádiózás, önként elhallgattak és engedélyért folyamodtak - ezt 1995-ben kapták meg. A Tilos bevételei hallgatói adományokból és pályázatokból származnak, a műsorkészítők önkéntesek. Néhány részletet kiemelnék abból az interjúból, ami Csabai Gáborral, a Tilos mostani ügyvezetőjével készült pár éve:

"A Tilos történetét nehezen értheti meg egy hierarchiális intézményi rendszerben szocializálódott agy. A Tilos szellemi kohézió, amely olyan mag köré szerveződött egykor, mint egy gimnáziumi vagy kocsmai közösség: a nevét adó "Tilos az Á"-ba járó figurákból, abból a fiatal, dinamikus generációból, amelyik a Magyar Narancs újságíróit adta. Olyanokból, akik annakidején még együtt olvasták a Beszélőt és a különböző szamizdatokat, és egyformán gondolkodtak a politika közéleti kihatásairól, a szólás- és politikai szabadságról, a véleménynyilvánítás módjáról. (…) Nem élő műsorok, hanem kazettára fölvett anyagok mentek, és a mondanivalónál fontosabb volt maga a gesztus. A rendszerváltás utáni kormány ugyanis elmulasztotta a frekvencia-felszabadítást és -szétosztást, ami egyfajta visszatartása volt a megszólalási lehetőségeknek, tágabb értelemben a szólásszabadságnak. (…) A rádiónak három nagy dobása volt. Az egyik az a fajta zenei világ, zenei kultúra, melynek ma is zászlóshajója a Tilos: az úgynevezett nem kommersz, modern-eklektikus, elektromos zene, ami legritkább esetben súrolja a sláger lehetőségét, inkább kísérletezik, és sehol máshol nem elérhető. (…) A másik nagy dobás a különleges, nem rossz értelemben vett békaperspektívából kialakult világlátás. A Tilosban soha nem a szakmák felkent szakértői jelentek meg, és mondták meg a tutit, hanem értelmes, a világra nyitott emberek provokáltak vitákat az élet, a közélet és a társadalom érdekes vagy kevésbé érdekes kérdéseiről. És ehhez kapcsolódik a harmadik nagy dobás: a Tilos rádió vezette be Magyarországon először a közvetlen, szűretlen hallgatói reakciót. Ez annyira jól sikerült, hogy – főleg az első időkben – nem egy műsornak a hallgatók adták az érdekességét, sőt, értékeit. Igen sokszor előfordult, hogy maguknak a műsorkészítőknek volt a leggyengébb a véleményük az adott témában, és elég volt pusztán moderálniuk a hallgatói hozzászólásokat. (…) Ez pedig olyan élvezhető beszélgetéseket szült (…), hogy igazi közösségi rádiózás jött létre. (…) Kis túlzással, a Tilosba majdnem olyan könnyen be lehet kerülni, mint amilyen könnyű bekapcsolni a rádiót. A mostani stáb is jórészt a hallgatókból verbuválódott össze. (…) Nyilván, nem volt olyan, hogy menj be, aztán csináld. Koncepció kellett: kivel szeretnétek, mit szeretnétek, milyen zenét akartok, értetek-e a technikához? (…) A hallgatói visszajelzések elég durvák és közvetlenek voltak. Páran fölemelték a telefont, és azt mondták: "Gyerekek, ez nagyon kevés. Ti miről dumáltok itt egyáltalán? Azt hiszitek, érdekel valakit, hogy ti itt mikrofonba jópofáskodtok egymás közt?" Egy ilyen telefon persze nem jelzés, ilyet olykor a legjobb műsorok is kaptak. De ha észrevették, hogy ez tendencia, és az adott műsor egészen elviselhetetlenül rettenetes, vagy csak egyszerűen olyanokat mondtak benne, ami nem hangozhat el a rádióban, mert életveszélyes, és csak tönkreteszi a Tilos renoméját, egyszerűen levették a műsorról. (…) A rádiót alapvető mértékben befolyásoló ügyekről a kuratórium fölött álló közgyűlés dönt, ami a rádió teljes tagságának meghívásával jön össze. Itt nincs mindenkinek szavazati joga, de bárki felszólalhat. A döntésnél csak azok szavazhatnak, akik legalább egy éve műsort készítenek, vagy a Tilos rádió érdekében valamit dolgoznak. Fontos témákban kétharmados, kevésbé fontos kérdésekben 50 százalék + 1 fő szavazat kell az érvényességhez. Körülbelül így működik a mi kis bázisdemokráciánk." (Változni kell, különben védtelenné válunk (online) In KonTextus.hu. Elérhető: http://www.kontextus.hu/hirvero/interju_2004_0301.html Hozzáférés: 2013. január 2.)

Az 1996-os médiatörvény hatályba lépése után a frekvenciák legnagyobb része kereskedelmi rádiókhoz került, csak Budapesten és néhány más városban (pl. Pécsett, Debrecenben, Szombathelyen) indult közösségi jellegű adás. A 2000-es évek elejére azonban már egyre nagyobb volt az igény a közösségek részéről arra, hogy birtokukba vegyék az étert – s ennek a technikai akadályai is eltűntek a számítógépes adáslebonyolítás és vágás elterjedésével, az eszközök árának csökkenésével. A frekvenciahiány megoldására az ORTT és a hírközlési hatóság a kisközösségi rádiózás koncepcióját dolgozta ki. Ez azt jelentette, hogy olyan kis hatósugarú frekvenciákat adnak ki, melyek az adótól legfeljebb egy kilométerre voltak jó minőségben foghatók. Ezekért a frekvenciákért nem kellett fizetni, és a pályázat is egyszerűbb volt - a kereskedelmi rádiókat persze kizárták ebből a lehetőségből.

Szegeden éppen 2002-ben bocsátották el a Magyar Rádió körzeti stúdiójából a stáb nagy részét, köztük Balog József stúdióvezetőt. Ő több kollégájával együtt úgy gondolta, hogy nem teszik le a mikrofont - a kisközösségi rádiózás lehetőségével élve, jóval szabadabb körülmények között és ismerőseik bevonásával folytatnák a közös rádiózást. A helyi közéleti témák mellett a kortárs kultúrának és az underground zenének is kiemelt szerepet szántak.
A kezdeményezés mellé állt az SZTE kommunikáció tanszéke. Hosszú előkészületek után 2005-ben indult el a Rádió Mi egy panelház alagsorából. A kisközösségi frekvenciaengedély korlátai miatt a városon belül sem volt mindenütt hallható a rádió, de így is akadt sok lelkes önkéntes - először főleg underground műfajok iránt elkötelezett DJ-k -, akik örültek a megszólalás lehetőségének. Hozzájuk csatlakoztak azok, akiket megfogott a rádióban hallható zene, és úgy gondolták, hogy kulturális, filmes, irodalmi, utazási, sport, tudományos és egyéb műsorokkal bővítik a rádió tartalmát, kötetlen beszélgetések formájában.

radio_mi.jpg

A Rádió Mi stábját általában 30-40 önkéntes alkotja, akik heti egy-két alkalommal, egy-két órában készítenek tematikus műsorokat. A gyermekbetegségek és az állandó pénztelenség ellenére egy stabil, összetartó, bázisdemokratikus döntéseken nyugvó közösség alakult ki. Az évek során ugyan többen elmentek Szegedről, vagy nem volt már elég szabadidejük a rádiózásra, de új tagok is érkeztek, új színeket hozva a rádióba. A műsorkészítésre jelentkezők a stáb jóváhagyásával indíthatnak műsorokat, melyeket azután autonóm módon készíthetnek, az adások tartalmát maguk határozzák meg, nem pedig egy felettük álló szerkesztőség. A rádiózáson kívül a közösség számára fontossá vált a rendezvényszervezés is. A tagok nagy része zenével, kultúrával foglalkozik – gyorsan kialakultak köztük az együttműködések, amik közös klubesteket, kisebb fesztiválokat is eredményeztek, ahol vendég DJ-ket, zenekarokat is bemutattak. A rádió életének szerves részévé váltak az élő közvetítések is. A Thealterről, a szabad színházak szegedi nemzetközi találkozójáról minden évben napi több órás helyszíni közvetítést adunk, megszólaltatva a közreműködőket és résztvevőket, kötetlen beszélgetések formájában. Még egy fontos pillér a kommunikáció tanszékkel való együttműködés – a rádió 2008-ban a tanszék gyakorlóstúdiójába került, ezért cserébe közreműködik az egyetemisták gyakorlati oktatásában. A hallgatók egy működő rádióban próbálhatják ki magukat, és külön speciálkollégiumon is ismerkedhetnek a közösségi rádiózással.

A magyar médiaszabályozás átalakulását a Rádió Mi is megsínylette, többek közt ezért is szünetelteti most adását. Említettem, hogy beszélni fogok arról, mi a probléma a médiatörvény közösségi média-definíciójával. A magyarországi közösségi rádiós szektor sokáig küzdött azért, hogy a közösségi rádiózás helyet kapjon a szabályozásban, mivel az 1996-os törvény még csak a közszolgálati műsorokat sugárzó, de nem állami tulajdonú közműsor-szolgáltatókat, és a non-profit műsorszolgáltatókat különítette el a kereskedelmi és közszolgálati adóktól.
Az új törvényben valóban megjelent a közösségi médiaszolgáltatás fogalma, de sokaknak arcára fagyott tőle a mosoly. A szabályozás ugyanis a legkisebb rádió számára is kötelezővé teszi, hogy műsorideje kétharmadában (24 órás adás esetén napi 16 órában) a médiatörvény által közszolgálatinak elfogadott műsorokat adjon; kötelező több, mint 50%-ban magyar vonatkozású, magyarul előadott zenét sugározni; és kötelező híreket is szolgáltatni. A szabályozás betartására a rádióknak „önmonitoringot” kell végezniük, folyamatosan, percre lebontva kell továbbítani a médiatanács számára, hogy mikor milyen tartalom hangzott el, a hatóság által megadott kategóriákba besorolva. Ha nem teljesül valamely előírás, a kisközösségi rádiókra is több tízezres büntetést szabhatnak ki. Ez első hallásra nem nagy összeg, de ha hozzávesszük, hogy ezeknek a rádióknak évi néhány százezer forint a költségvetésük, amit épphogy össze tudnak rakni a műsorkészítők és hallgatók adományaiból, nagy érvágást jelent. Összességében elmondható, hogy a kisközösségeket elzárták a frekvenciához jutás lehetőségétől - az önkéntes alapon működő, szerkesztési szabadságot élvező közösségek ezeket az előírásokat nem tudják teljesíteni.

A Rádió Mi-nek 2012 júniusáig volt érvényes frekvenciaszerződése. A Médiatanács eddig az időpontig nem írt ki új kisközösségi rádiós pályázatot, és ha meg is tette volna, a feltételek akkor is vállalhatatlanok voltak az előzőekben említettek miatt. Így a műsor csak a neten folytatódhatott. Július végén anyagi problémák miatt ebben a formában is elhallgatott a rádió, és a stáb hozzáfogott, hogy a működést stabilabb alapokra helyezze. A munka jelenleg is folyamatban van, és reményeink szerint tavasszal, az első megszólalás nyolcadik évfordulóján ismét szólhat az adás.

Milyennek képzelem a folytatást, mint a rádió tagja? Remélem, hogy a Rádió Mi továbbra is egy nyitott, kultúrára fogékony közösség fóruma marad. Frekvenciánk már valószínűleg nem lesz, de az okostelefonok folyamatos térhódításával nem leszünk helyhez kötöttek. Szeretnénk a legtöbb műsort a hallgatókhoz a lehető legközelebb vinni azzal, hogy kávézókból közvetítünk élőben, és nagyobb rendezvényekkel, koncertek, bulik szervezésével nyújtani élményeket. A rádióadás mellett ki kell használnunk az internet további lehetőségeit, bármikor visszahallgatható műsorok, szöveges és képi tartalmak formájában, és folyamatosan promotálni tevékenységünket a közösségi portálokon. Bízunk abban, hogy egy olyan elkötelezett közönség alakul ki, akik az online rádiónkat választják háttérzenének, felkapják fejüket egy-egy érdekes mondatra, és figyelemmel hallgatják kedvenc műsoraikat.

radiomi_reboot.jpg

A közösségi rádiózás is épp olyan alulról szerveződő, független, hierarchia nélküli közösségek terepe, amilyenek például a mostani, a felsőoktatás ésszerű átalakításáért harcoló csoportok – kezdve a Miérthallgatóktól az Oktatói, Hallgatói, Szülői Hálózatokon vagy a DEF-en át a Télirózsás Forradalom Apukáiig és Anyukáiig.
Bízom abban, hogy egyre több és egyre hatékonyabb közösség jön létre, melyekben az emberek összefognak közös céljaik eléréséhez. Ez azt is maga után vonja, hogy saját nyilvános fórumot teremtenek. A közös dolgainkat egymással kell megvitatnunk és nem felülről várni a megoldást, így azt gondolom, ki kell terjesztenünk mindenkire a hallgatói tiltakozások jelmondatát: semmit rólunk nélkülünk!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mierthallgatok.blog.hu/api/trackback/id/tr184998072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.