"Diplomás munkanélküliség”? Ugyan!
2013.01.10. 11:11 - pötty zorka

Számos kutatás bebizonyította, hogy a kormányzati retorikában – s ezáltal a köznyelvben - gyakran hallható „túl sok a diplomás munkanélküli” állítás nem helytálló.

 A Felsőoktatási Ténytár által összegyűjtött adatokat hívjuk most segítségül, hogy bebizonyítsuk: a „túl sok a diplomás munkanélküli” kifejezés csak sztereotípia, valójában a diplomások között a legalacsonyabb a munkanélküliség.

 A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatásaiból kiderül, hogy a munkanélküliek száma a diplomások között a legalacsonyabb, míg a csak általános iskolát vagy csak szakiskolát, szakmunkásképzőt végzettek között a legnagyobb.

Az állítás a nők és férfiak esetében is igaz, az összesített adatok szintén ugyanezt mutatják - olvasható le a ténytár diagramjáról is.

munka_diploma_kordiagram.png

Ez, persze, még nem jelenti, hogy a diplomások feltétlenül végzettségükhöz megfelelő munkát találnak. Azonban egy másik kutatást segítségül hívva biztatóbb képet kapunk.

A Felsőoktatási Ténytárban az üres álláshelyekről is találunk adatokat, amelyek képzettségi szintek szerint vannak csoportosítva.

A szintén a KSH kutatási eredményeit felhasználó táblázat megmutatja: sokkal több vezető, irányító, felsőfokú végzettséget igénylő üres álláshely marad betöltetlen, mint szakképzettséget vagy középfokú végzettséget igénylő.

diploma_allashely_oszlop.png

A fenti oszlopdiagramról leolvasható, hogy a betöltetlen magyarországi állások 43,2%-a diplomás végzettségűekre vár, míg szakképzettekre 7,9%, a középfokú végzettségűekre 11,2%, a szakképzetlenekre pedig az álláshelyek 23,1%-a jut.
Az álláshelyek gazdasági ágankénti megoszlásáról is részletesebb képet ad a KSH táblázata.

Így újabb sztereotípiát cáfoltak meg a kutatások, miszerint "nincs szükség több diplomásra, inkább szakmunkást kell képeznünk".

Kapcsolódó cikk: 
A "büfészakok" mítosza
Miért fontos tanulni?
A cél elfogadható, az eszköz nem
Harmincévesen is az adófizetők pénzén?
SZTE: mennyi az annyi?


9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mierthallgatok.blog.hu/api/trackback/id/tr785009732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ottomoll 2013.01.12. 13:55:34

Persze valamilyen munkát kap, miután elvégezte az ELTE Büfé-Kommunikáció szakát, vagy valamelyik foxi maxi közgazdász szakot, de ezt a munkát vélhetően egy érettségivel a zsebében is megkapta volna, viszont így jó sok adóforintba került az egész..

fakof 2013.01.12. 15:16:32

nekem meg az jön le a diagramból, hogy sokkal több a diplomás munkanélküli mint az aki a 8 általánost sem végezte el

ODIV 2013.01.12. 18:04:50

@fakof: Szerinted miből van több Magyarországon, diplomásból vagy olyanból, aki a 8 általánost sem végezte el?

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2013.01.13. 13:47:59

A poszt írója nagyon keveri a dolgokat.

Aktív HR-esként mondom, hogy ez egy nagyon félrevezető cikk, de ragaszkodjunk a tényekhez. Ma az új állások mindössze 13-14%-a kerül meghirdetésre, a többi cégen belül, vagy fejvadász útján töltődik be. A meghirdetett állások 50-55%-a MLM rendszerű marhaságokra keres „munkatársakat”. Ma manapság egy egyszerű titkárnői/igazgató asszisztensi állásra is minimum diplomával van esélye valakinek, ahova a megjelenéstől számított ötödik napon, is min. 300 emberből kell kitűnnie.
Ősszel egy konferencián az egyik kollegám mesélte, hogy Miskolcon meghirdettek egy 3 műszakos melót, minimálbérért, futószalag mellé. Különösebb elvárást nem írtak, mert gondolták, hogy aki ilyen pozícióra jelentkezik, az tudja mit vállal. Két nap alatt 198-n jelentkeztek, közölök 23-nak volt diplomája, 65-nak érettségije.
Ezek után két tévhitet szeretnék eloszlatni: 1. A magyar ember igen is szeretne dolgozni 2. Ma Magyarországon semmi szükség ennyi diplomásra, hiába sulykolja ezt a kormány, egyszerűen csak a mástól veszik el a helyet. Az egész diploma gyárak rendszere nem más, mint bujtatott munkanélküliség.

„betöltetlen magyarországi állások 43,2%-a diplomás végzettségűekre vár…”

Persze, ebbe beletartozik a kb. 250 házi orvosi hely, és még sorolhatnám. Hol van az amúgy előírva, hogy egy álláshoz kell-e diploma, vagy sem. Manapság már miniszter is lehet valaki egyetemi végzettség nélkül.

MACISAJT 2013.01.23. 09:11:09

"Így újabb sztereotípiát cáfoltak meg a kutatások, miszerint "nincs szükség több diplomásra,"

Értem. Szerintem inkább ezt a "sztereotípiát" kéne megcáfolni:

Népszabadság, 2011 február 11.

Nem lehet elégszer ismételni a tavalyi év egyik legdöbbenetesebb felmérését, mely szerint hiába tették le a záróvizsgát, a hallgatók 30 százaléka nyelvvizsga hiányában nem kapott diplomát. Az elmúlt évben közel 40 ezer végzett főiskolás és egyetemista csak középfokú végzettségüknek megfelelő munkahelyen tudott elhelyezkedni, a nyelvvizsga- vagy a használható nyelvtudás hiánya miatt. Ez pedig azt is jelenti, hogy a felsőfokú tanulmányaikra fordított adóforintok, csakúgy, mint az egyén befektetése, majdhogynem hasztalan volt."
----

Mert ilyen diplomásokra, közpénzen, kinek is van szüksége?

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2013.01.23. 11:14:17

Én most nem arról kérdeznék, hogy társadalmilag mennyi diplomásra van szükség, hanem azt, hogy ha valaki jó állást, karriert szeretne, akkor fontos, hogy legyen diplomája. Az előző kommentelő példáját nézve, nagyon sokat jelentkeznek egy-egy állásra, valamivel ki kell tűnni a sok közül. Diplomával és nyelvvizsgával lehet növelni a saját értékünket, hogy olyan pozícióba jussunk, hogy később a munkánkkal bizonyíthassunk. Jól mondom?
Lehet, hogy nem kell ennyi diplomás, de az egyénnek általában nincs más választása, ha karriert akar.

Zka77 2013.01.23. 13:03:49

@Csibefogó: érdekes, hogy minden ilyen kommentre jut egy olyan komment, ahol valaki azt ecseteli, hogy bruttó 300ért alig talált titkárnőt és/vagy az nem értett még az excelhez sem, de legalább nagy pofája volt.

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2013.01.23. 20:32:13

@Zka77:
Egy normális országban egy titkárnőnek nem kell felsőfokú végzettséggel rendelkeznie. Mondok egy példát. Ha neked megvan az igényed és pénzed arra, hogy autót vegyél, és ez konkrétan egy Opel Astra, de mondjuk ezért a árért kapnál egy 7-esd BMW-t, akkor a jó magyar ember biztos, hogy az utóbbit választja. Aztán egy idő után rájön, hogy a BMW sokat fogyaszt, több pénzt visz el a fenntartása, és még parkolni is sokkal rosszabb vele. Gondolom érted, vagy nem?

Amúgy nem ismered a piacot, bruttó 300-ért Győrben nincs jó titkárnő, BAZ-ban meg dögivel.

Zoli85793 2013.02.12. 04:05:59

Ezt melyik mokaszines bölcsész, vagy gáz közgázos írta? Gyere ide egy pofonért!

"a betöltetlen magyarországi állások 43,2%-a diplomás végzettségűekre vár, míg szakképzettekre 7,9%, a középfokú végzettségűekre 11,2%, a szakképzetlenekre pedig az álláshelyek 23,1%-a jut"

És az üres helyek maradék 15%-át meg senki nem töltheti be? Azért gondolkozzatok már, mielőtt leírtok valamit! Attól, hogy a Felsőoktatási Ténytár Excel tündérei átlagolják oszloponként a "százalékokat" (vagy a jóég tudja, mit csinálnak), még nem kell mindenféle dimenzió és jelentés nélküli számnak jelentést "bemagyarázni".
(Fogalmuk sincs, mi a jelentése így az adatoknak, csak függvényezgetni, meg okoskodni akarnak. )
süti beállítások módosítása